Sztáray Zoltán,
a Recski Szövetség ügyvezetõjének levele Kádár Jánoshoz, az állampárt fõtitkárához

Igen tisztelt Elsõ Titkár Úr!

Ön elõtt ismeretes kell legyen, hogy l950 és 1953 között az Államvédelmi Hatóság a Heves megyei Recsk község határában kényszermunkatábort tartott fenn. A tábor mintegy 1300 rabmunkását részben a kistarcsai internálótábor rendõrhatósági õrizetesei, részben pedig az l950 folyamán letartóztatott szociáldemokraták közül válogatták ki. Fogva tartásuk még az 1950-ben érvényben lévõ magyar jogaszabályok szerint is törvénytelen volt, hiszen a kényszermunkatáborba való elhurcolásuk után internálásukat soha meg nem hosszabbították. Törvénytelen volt a magyar jogszabályok szerint a kényszermunkatábor felállítása és fenntatrtása is; amellett, hogy ez a tény sértette a Magyarországot is kötelezõ, korábbi - a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal által leszögezett - megállapodásokat. Hogy az Államvédelmi Hatóság trudatában volt e törvénytelenségnek, igazolja az is, hogy a tábor fennállásának három esztendeje alatt a kényszermunkatábor andezitbányájában dolgoztatott rabokat mindvégig hermetikusan zárták el a külvilágtól.

A recski kényszermunkatáborban fogva tartottak munka-, elszállásolási-, élelmezési és egészségügyi viszonyai embertelenek voltak; ott számosan elpusztultak, mások egész életükre megnyomorodtak, tartós betegségeket szereztek. E kényszermunkatábor ezért érdemelte ki a Recski Haláltábor elnevezést.

A kényszermunkatábor õreit, a parancsnokság beosztottjait az Államvédelmi Hatóság a betegesen szadista, primitív, teljességgel mûveletlen tagjai közül válogatta ki, akik a rabokat gyakran merõ szórakozásból is rendszeresen verték, kínozták.

E kényszermunkatábort l950 õszén számolták fel azután, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Nemzetközi Munkaügyi Hivatala kiadta a kényszermunkáról szóló jelentését s nyilvánosságra hozta a recski munkatábor létezését is. A rabok egy részét mindjárt a táborból szabadították, ám elõbb aláírattak velük egy kötelezvényt, amely szerint nem mondhatják el, hol tartották õket fogva. Másokat az Államvédelmi Hatóság által korábban kikényszerített, valótlan vádakat tartalmazó kihallgatási jegyzõkönyvek alapján minden védekezési lehetõségtõl megfosztva, alaki okok miatt is törvénytelen bírósági ítélettel sújtottak, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy fogva tartásukat utólag indokolhassák.

A volt recski kéynszermunkások jelentõs része ma is él Magyarországon. Rehabilitálásukra eddig semmiféle kísérlet nem történt. Ezt minden valószínûség szerint az is akadályozza, hogy az illetékes hatóságoknak valóban nincs ismeretük a recski kényszermunkatáborról, vagy pedig ezt eléggé el nem ítélhetõ módon tagadják. Nyilvánvaló nehézséget okoz az is, hogy egyesek, ha fel is ismerik a némileg megváltozott magyarországi viszonyokat, a még mindig tartó, Recsken beléjük fagyott félelem, bátortalanság miatt - látván a hatóságok akaratlanságát, tagadását - rehabilitálásukat nem merik kérni. Vannak, akik - egészen érthetetlenül - éppen valamilyen megtorlástól tartanak.

Valamennyien tudjuk, a mai magyarországi kormány, államvezetés nem felelõs a Rákosi-rezsim törvénytelenségeiért, így a recski kényszermunkatábor borzalmaiért sem. Tudjuk, azt is, az elpusztítottakat feltámasztani nem lehet; az elhurcoltakat sirató anyák, feleségek, gyermekek könnyeit is késõ már felszárítani. Nem lehet visszaadni a recski andeztibányában elszenvedett esztendõket sem Kétséges, hogy az agyakból valaha is ki lehet törölni maradéktalanil a megkövesedett félelmet, terrort, megaláztatást. Ám enyhíteni lehet, enyhíteni kell a törvénytelenül elhurcoltak, esztendõkig élve eltemetettek keserûségét azzal, hogy ha majd három évtized múltán is, de rehabilitálják õket. Ez a feladat a mai Magyarország vezetõire, elsõsorban Önre vár.

A volt recski kényszermunkások rehabilitálása nemcsak pszichikai okok miatt kívánatos. Vannak közöttük olyanok, akik már nyugdíjas korukat élik, mások pedig nyugdíjba készülnek s ezek hiába kérték, kérik a Recsken rendkívül nehéz testi munkával ledolgozott idejüket is számítsák be munkában töltött esztendeikbe. Olyanok is akadnak közöttük, akiknek az elhurcolásuk elõtti, több éves munkájukat sem veszik figyelembe. Végeredményben azt mondhatjuk, hogy a Rákosi-rezsim, az Államvédelmi Hatóság bûneiért az áldozatok szenvednek még ma is.

Éppen ezért, az emberiesség nevében kérjük Önt, aki a szóbaforgõ esztendõk megpróbáltatásait ugyancsak elszenvedte, hasson oda, hogy a volt recski kényszermunkatábor volt rabjait mielõbb rehabilitálják, állampolgári jogaikba, emberi méltóságukba visszahelyezzék. Biztosítjuk Önt, hogy ehhez a feladathoz Szövetségünk minden segítséget készséggel megad.

Sztáray Zoltán
ügyvezetõ