Recsk‎ > ‎2. A tábor története‎ > ‎

d, Vesszõfutás a hegyre

Negyedik fejezet - Vesszõfutás a hegyre

A Recsk-Parádfürdõ vasutállomás elõtti téren õreink három nagy csoportba osztottak bennünket. Abban a csoportban, amelyikbe én kerültem, voltunk vagy százötvenen. Körülöttünk - szorosan egymás mellett - géppisztollyal, távcsöves karabéllyal felszerelt ÁHS-sok nyüzsögtek. Ordítozva, a géppisztoly agyát is használva, ötös sorokba tereltek bennünket. Az elsõ "menetoszlopba" jutottam, a másik két csoport az állomás térségében maradt, bennünket pedig elindítottak dél felé, a Mátra gerince irányába. Tehát nem az ércbányába visznek bennünket - állapítottam meg - mert az északra van. Elõbb gyors léptekkel haladtunk a völgyön át a Csevice-patak felé vezetõ dûlõúton, majd árkon-bokron keresztül, parlagon, még be nem szántott tarlón, friss szántáson kergettek bennünket futólépésben az ÁVH-sok. Volt, aki felbukott, volt, aki összesett: ezeket felrángatták és futásra nógatták a puskatussal. A bõrkabátos százados a sarkunkban ugratott a lovával, legázolással fenyegetve a lemaradozókat. Kutyaugatást hallottam. Ekkor vettem észre, hogy valahonnan pórázon vezetett kutyákkal újabb ÁVH-sok tûntek fel, akik valószínûleg a már elõre kijelölt úton várakozhattak ránk. Most már a kutyák vették át a hátul botladozók nógatását, idõnként belemarva egyikünk-másikunk lábikrájába. Végre megint egy dûlõútra tértünk a hegyre való rohanás után s egy, részben nyers, kérgét meghagyott gerendákból ácsolt kapu elõtt álltunk meg. A bõrkabátos százados éppen a közelemben nézte meg a karóráját, s kiáltott oda az egyik õrnek: nem rossz, harmincegy perc! Ennyi idõ alatt tettük meg a mintegy négy kilométernyi utat.

A kapun belülrõl, akár egy népes fogadóbizottság, számos ÁVH-s tiszt és két polgári ruhás férfi jött elénk. Az egyik tisztnek, talán a parancsnok lehetett, a bõrkabátos százados jelentett valamit, míg az egyik, igen nyeglének tûnõ hadnagy gúnyos mosollyal szemlélt bennünket, néha meg-megállva valamelyikünk elõtt. Legalább ötször számoltak meg bennünket, amíg belülre kerültünk a kapun. Katonás sorokban, egyszerre lépve, de inkább vánszorogva, mint masírozva érkeztünk meg egy szögesdrót kerítéssel, õrtornyokkal körülvett hegyi táborba. Akkor még nem sejtettük, hogy csak három esztendõ múlva hagyjuk el. Már azok, akik túléltük a Recski Kényszermunkatábort.

Hol volt a Recski Kényszermunkatábor?

A "megbízható források szerint soha nem is létezett" - amint azt évtizedeken át hangoztatták a hivatalosok - Recski Kényszermunkatábor az Északi Középhegységünkhöz tartozó Keleti Mátra északi oldalán feküdt: az északi szélesség 47. foka, 53. perce és a keleti hosszúság 20. foka, 7. perce metszette. Pontos helyét meghatározhattuk úgy is, ha Magyarország térképén a Kékestetõ és Sirok község, meg Paráfürdõ és Kisnána között húzunk egy-egy egyenest: ezek a tábor területén keresztezik egymást. (Napjainkban ma már a térképeken világosan fel van tüntetve a tábor helye.) Területe korábban a Barkóczy-család birtokához tartozott, juhtenyésztésük volt itt. A terjedelmes juhhodály és egy kisebb lakóház maradt ebbõl a táborra az északi kerítésnél emelkedõ dombon. Valamivel délebbre kisebb csermelyek, vízmosások szabdalta keresztvölgy húzódott, majd a terep egyenletesen emelkedett a tábor déli végét lezáró, mintegy 500 méter magas sziklavonulatig, a Csákánykõig. A néhol oszloposan formálódott andezitbõl álló sziklatömeg, valójában részben már lepusztult vulkáni dugó, északi oldala leomlott, vagy a nedves rétegeken a mélybe csúszott s így egy mintegy száz méter magas, 250-300 méter széles, majdnem egészen merõleges sziklafal képzõdött. Szinte kínálta magát kõbánya-nyitásra.

A Csákánykõ közelében több hasonló, a korábbi takarórétegeitõl már megszabadult, andezitcsúcs található. Az elsõ ötéves tervben ezek közül jónéhányat, köztük a Csákánykõt is, kiszemelték bányanyitásra. Elsõsorban útburkoló-anyaghoz akartak így jutni. Úgy tervezték, hogy ezeket sodronykötélpályával kötik be a recski vasútállomás közelében építendõ rakodóhoz. Ezt a nagyarányú tervet másként, mint kényszermunkások, rabok alkalmazásával nemigen tudták volna végrehajtani s különösen nem az elsõ, fõként építkezéssel, elõkészítéssel járó idõkben. A környék népessége aránylag ritka, a rendelkezésre álló munkaerõket lekötötte a parádi üveggyár, a recski ércbánya és a valamivel távolabb lévõ szénbányavidék.

Vannak, akik állítják - közöttük olyanok is, akik bizalmas információkhoz juthattak -, hogy az Államvédelmi Hatóság ezt a területet már korábban is szovjet mintára megépítendõ kényszermunkatáborok létesítésére - netalán éppen büntetõ-megsemmisítõ táboroknak - szemelte ki már korábban. Nekünk, akik meg- és túléltük a Recski Kényszermunkatábor szörnyûségeit, e felõl nemigen vannak kétségeink.

Ötödik fejezet: Elsõ napunk Recsken
Comments