Recsk‎ > ‎2. A tábor története‎ > ‎

l, Szökések Recskrõl

Tizenkettedik fejezet - Szökések Recskrõl

Az elsõ szökés még l950 szeptemberében tötént. Az augusztusi szállítmánnyal Recskre hurcolt Dobó József egy óvatlan pillanatban a bokrok védelme alatt elérte az akkor még különösebben meg nem erõsített szögesdrót-kerítést, azon átbújt és az erdõbe vetette magát. A keresésére indult ÁVH-sokat sikerült elérnie, Balassagyarmaton felkereste a szüleit s majd az Ipoly folyóban lévõ szigeten lévõ malomban húzta meg magát. Arra számított, hogy Szlovákián keresztül valahogy nyugatra vergõdik. Itt tudta meg, hogy idõközben az Államvédelmi Hatóság túszként összeszedte a rokonságát és ez a tény arra ösztökélte, hogy feladja magát. Az Andrássy út 60-ba vitték, majd visszaszállították a recski kényszermunkatáborba, ahol a már akkor megásott földalatti bunkerbe zárták. Agyba-fõbe verve mutatták be a szerencsétlent a többieknek, hogy lássák, mi vár arra, aki szökésre vállalkoznék. Majd a szökésért bíróság elé állították és három esztendei börtönre ítélték. Szabadulása után állapította meg, hogy végül is szerencsésebb volt, mint mi, mert kevesebbet szenvedett a börtönben, mintha végig velünk maradt volna.

Jóllehet, azt tartják, hogy nincs olyan börtön, amibõl nem lehetne megszökni, a recski kényszermunkatá_bor a végleges felépítése után ilyennek tûnt. A többszörös, õrtornyokkal körülvett szögesdrót-kerítésen szinte a madár sem repülhetett át. Soha senki õrizetlen nem maeradt és szigorú szabályok korlátozták a mozgást a tábor területén belül is. Arra, hogy bárki észrevétlenül hagyja el a tábort, semmi lehetõség nem látszott.

l951. május 20-án, vasárnap, a kettõs kerítésen keresztül az õrtornyokban álló, géppisztollyal felszerelt ÁVH-sok szeme láttára nyolc társunk mégis megszökött. Egyikük, a rendkívül intelligens és merész társunk - Michnay Gyula - eszelte ki a tervet. Titokban a tábor szabómûhelyében szereztek és átalakítottak egy ÁVH-s egyenruhát, sapkát, majd fából faragtak egy géppisztoly-utánzatot. Egyikük így õrnek álcázva magát az építõanyagot szállító hét társát kikísérte a tábor területén kívül lévõ robbanóanyag-raktárhoz, ahol az õrök látókörzrtén túl bevetették magukat az erdõbe. A kerítésen való átjutáshoz az adott lehetõséget, hogy néhány nappal korábban a robbanóanyag-raktár magasságában ideiglenesen átvágták a szögesdrót-szálakat az építési anyagok szállítása megkönnyítésére s miután ez a hely az egyik õrtorony közvetlen közelében volt, csak ideiglenesen kötötték ezeket össze.

A szökés felfedezése után irtózatos terror következett be a táborban s ahogy késõbb megtudtuk, harmincezer ÁVH-st, rendõrt, katonát mozgósítottak a szökevények felkutatására, elfogására. Napokig nem hagyhattuk el a barakkjainkat, hol adtak valamit enni, hol nem és néha óránként végigverték valamelyik barakk lakóit. Összeszedték azokat, akikrõl feltételezték, tudhattak a szökésrõl, akik a barátaik, ágyszomszédjaik, vagy munkatársaik voltak.

A megszökött nyolc társunk közül hétnek nem sokáig tartott a szabadsága: különbözõ idõben, különbözõ helyen elfogták és vasra verve visszahozták a táborba õket. Napokig tartó verés, különféle kínzások után valamennyit bíróság elé állították és elítélték õket. A nyolcadik társuk - a szökés ételmi szerzõje - hangsúlyozom, kivételes tehetséggel megáldott lény - túljutott az osztrák-magyar határon, majd Bécsben jelentkezett a hatóságoknál, elmondván, a recski kényszermunkatáborból szökött meg. Ezt hitték is neki, meg nem is. Ahogy az akkoriban szokásos volt, kihallgatták az amerikai menekültügyi hivatal emberei is, akik ugyancsak kétkedéssel fogadták a történetet. Védõõrizetbe vették, faggatták, nyomoztak a múltja után s hiába írta le emlékezetbõl mintgy hatszáz Recsken maradt társunk nevét s kérte, ezeket olvassák be a Szabad Európa Rádió magyar adásában, nem hittek neki. Végre valaki elérte, hogy az Amerika Hangja Rádió kötzölte le a névsort. E társunk egyszer s mindenkorra elvesztette az amerikai hatóságok bizalmát s késõbb hiába kért bevándorlási vizumot, ezt megtagadták tõle. Ma Németországban él, elégedett a sorsával s igyekszik elfelejteni a kálváriáját. A névsor rádióban való beolvasása hosszú idõn át vita tárgya volt és maradt. Sokan azt állították, hogy a névsort a Szabad Európa Rádió magyar adásában hallották. Ugyanakkor a rádió müncheni dolgozói erre nem melékeztek s késõbb se találták ennek nyomát. Nem is találhatták, mert _- ahogy már említettük - ezt az Amerika Hangja Rádió - Weiss Edit közbenjárására adta le.

Tizenharmadik fejezet: A szabadulás
Comments