Recsk‎ > ‎2. A tábor története‎ > ‎

i, A büntetésekrõl

Kilencedik fejezet - A büntetésekrõl

A magyarországi büntetõintézetekben nem bántak kesztyûs kézzel a rabokkal, ám a Recski Kényszermunkatábor a kegyetlen bánásmódban> valamennyin túltett. Már a tábor felállításának elsõ napján megásatták a földbe vájt, fogdának használt bunkert a amíg ezt használták, soha egyetlen napig nem volt üres, két-három szerencsétlen társunkat mindig õrizték benne. Magam igen hamar megismerkedtem vele: amikor gerendát faragtam, néhány ujjnyinál vastagabb ágat tettem a szabadban égõ tûzre. Ezt az egyik õrünk a nép vagyona elherdálásának minõsítette és a bunkerbe zárt. Azzal senki sem törõdött, hogy a tábor területén díszlõ, ötven-hatvan éves vadcseresznye, habos kõris, juhar és gyertyánfákat tûzifának vágatták fel velünk. Három napig, éjjel-nappal vertek egy másik társunkkal együtt felváltva az ÁVH-sok: ez volt a legkedveltebb szórakozásuk. Én valahogy kékre-zöldre csépelve, zúzódásokkal megúsztam, a másik, nálam sokkal gyengébb és idõsebb társam, akinek a máját repesztették meg, késõbb belehalt a verésbe.

Az idõ múlásával korszerûbb fogdát építettünk magunknak. Fõként azért, mert a bunkerben - ahol rerndszerint térdig állt az összegyûlt esõvíz - legfeljebb ha három embernek volt hely. Az új fogdába már tucatjával zárták be gyenge munkateljesítmény, gombaevés, állítólagos rémhírterjesztés, vagy valamilyen más vétség miatt az embereket. Nézze el nekem az olvasó, hogy az itt végbement kínzásokról, szörnyûségekrõl ne számoljak be: elég ha megemlítem, itt égették le az egyik társunk kezérõl az ujjait.

Külön fejezetet kell szentelnem a büntetõ-brigádnak. A tábornak mintegy l5 %-át elkülönítették a többiektõl egy barakkban a legkülönbözõbb okok miatt. Volt, akit megbélyegeztek azzal, hogy notorius munkakerülõ, másokat azal vádoltak, rémhíreket terjesztenek, ám a legtöbbet minden különösebb vád nélkül helyezték át ebbe a brigádba. A nyilvánvaló cél az volt, hogy tartsuk észben, ha nem viselkedünk úgy, ahogy elvárják tõlünk, a helyzetünk még rosszabbodhatik. A büntetõbrigádba osztottakat minduntalan verték, a legrosszabb munkahelyre osztották be õket, hoszabb ideig dolgoztatták, a tábor többi részétõl külön kerítéssel elzárták. Mindig legelõbb vonultak ki munkára és legutoljára érkeztek onnan vissza.

Igen gyakran nem is büntetésként, hanem szórakozásként vertek bennünket az õreink. Kedvenc idõtöltésük volt versenyezni egymással, melyikük tudja a kiszemelt áldozatot egyetlen csapással leütni. Ez igen sokuknak sikerült.

Az õreink és a parancsnokság

Az Államvédelmi Hatóság beosztottjainak létszáma Recsken mintegy 350 lehetett, tehát minden négy rabra jutott belõlük egy. Három csoportra oszthatjuk õket: a külsõ kerítés õrtornyaiban szolgálatot teljesítõkre, a tábor belsõ területén szolgáló brigádparancsnokokra és õrökre és végül a parancsnokságra beosztottakra. Az õrtornyokban szolgálókkal nemigen akadt dolgunk. Ezek általában rang nélküliek voltak és a tábor területére be sem léphettek. Ezeket késõbb az úgynevezett zöld ávósok, határõrök váltották fel. Ez utóbbiak általában barátságosak voltak s megesett, hogy ha valamelyik belsõ õr nem látta, cigarettát, darab kenyeret dobtak át számunkra a kerítésen.

A táboron belül szolgálatot teljesítõ ÁVH-sok válogatott tisztesek, õrvezetõk, tizedesek, szakaszvezetõk, vagy már éppen õrmesterek voltak. Belõlük kerültek ki az egyes brigádok parancsnokai. Kevés kivétellel valóban megérdemelten szolgálták - amint ezt õk emlegetni szokták -> a népet és a pártot: pokollá tették az éeltünket Recsken. Ahogy fel tudtuk mérni, származás szerint két csoportba tartoztak: vagy agrárproletár, vagy pedig lumpenproletár családokból jöttek. Beszédmodorukból, szójárásukból, tájszavaikból ezt kétségkívül állapíthattuk meg. Ahogy azt is, a falusi származásúak a Tiszántúlról, Szabolcsból, Szatmárból, Hajdú megyébõl rekrutálódtak, míg a munkásszármazásúak fõként a fõváros peremvárosaiból. Az elõzõ csoportot a mérhetetlen butaság, korlátoltság, a másikat pedig a beteges szadizmus jellemezte. Találgathatjuk, melyik csoport volt a rosszabb.

Ezeknek az õröknek fogalmuk sem volt arról, hogy kiket õriznek, valamennyiünket veszedelmes gonosztevõknek, a nép, a párt, az ország megátalkodott ellenségéeinek s fõként az úri rend képviselõinek véltek. Így is bántak velünk. Soha senkitõl sem kérdezték meg, miért került Recskre s valószínû, ezt tiltották is nekik.

Felügyelõ úrnak kellett õket szólítanunk s miután a nevüket nem tudhattuk, valamilyen rájuk jellemzõ tulajdonság szerint neveztük el õket magunk között. Így az egyik legkegyetlenebbet a minduntalan kivillanó mûfogai miatt Wiplának, másvalakit az arcszíne miatt Piroskának, a harmadikat a szójárása miatt Mesternek neveztük el. A táborparancsnokságon beosztottak közül fõként a négy nyomozót láttuk. Ezek afféle félcivilben jártak. ÁVH-s nadrágot, lábbelit viseltek és ezekhez vagy polgári zakót, vagy pedig télen báránybõrbõl készült bekecset hordtak. Hozzájuk tartoztak a fegyelmi ügyek, õk szabták ki a büntetéseket, õk változtatták meg az egyes brigádokba való beosztásunkat. Nem tudok arról, hogy valaha is a tábor területén nyilvánosan bárkit is megvertek volna, ezt csupán zárt helyiségben történõ kihallgatások során tették. Egyikük, akit Sísapkásnak neveztünk el, l953-ban néhány hónappal szabadulásunk elõtt engerm félholtra vert a "recski újság" miatt, amirõl késõbb lesz szó. Ezektõl a nyomozóktól az õreink is tartottak. Rangjukat nem ismertük, így egységesen hadnagy úrnak szólítottuk õket. Nevüket ezeknek sem tudtuk s például egyiküket a mindig rendetlen haja miatt Borzasnak neveztük el.

A tábor parancsnoka és ennek helyettese csak néha mutatkozott. Rendszerint akkor, amikor valamilyen rendkívüli esemény történt, vagy valamilyen fontos kihírdetni való akadt. Õk messze fölöttünk, egészen más régióban éltek és akkori tudatunkban valamilyen misztikus hatalmat képviseltek. Olyat, ami megszabja az életünket. A tábornak a három esztendei fennállása alatt négy - egymást váltó - parancsnoka volt.

Tizedik fejezet: A brigádvezetõk, normások
Comments